Bemutatkozás

A Szihalmi Fúvósok csapata immár 25 éves múltra tekint vissza: 1997-ben a helyi zeneiskola kamaracsoportjainak összevonásával alakult meg, és azóta egyesületi formában működik. Az együttes létszáma az évek során folyamatosan bővült: a felnőtt fiatalok rendszeresen visszajárnak a próbákra és szereplésekre, emellett az utánpótlást a Szihalmi Általános Iskola zeneművészeti tagozata adja.

A zenekar aktív résztvevője Heves megye illetve a régió kulturális, sport és egyházi rendezvényeinek. Az önálló koncertek sora mellett több külföldi fesztiválon is szerepeltek, így például Franciaországban, Olaszországban, Montenegróban, Bulgáriában, Erdélyben, Lengyelországban valamint Portugáliában, ahol szép sikereket értek el. A Fúvósok tevékenységét Szihalom Község Önkormányzata 2015-ben kitüntetéssel ismerte el.

A zenekar évek óta szoros kapcsolatot ápol az Egri Majorette Egyesülettel, a két csapat számos közös fellépésen van túl, Magyarországon és külföldön egyaránt. A táncos lányok rendezvényein rendszerint a Fúvósok szolgáltatja az élőzenét, melyhez elengedhetetlen a sok közös próba, gyakorlás.

Az együttes repertoárja a fúvós menetzenétől a mai slágerekig terjed, fő céljuk között szerepel a fúvós zene és a fúvós hangszerek, illetve a mazsorett-tánc népszerűsítése.

Az egyesület elnöke: Koósné Jaskó Ilona.

A Fúvósok karnagya: Kovács Henrik.

in English

The team of Szihalmi Fúvósok has had more than two decades of history so far.
The band founded in 1997 when the school’s chamber orchestras decided to come together as an association.
Szihalmi Fúvósok is a wind orchestra which welcomes new members from year to year.
Senior members are regularly attending on rehearsals and taking part in performances as well.
And there are children in the music school of Szihalom who can also be its future members.
The orchestra actively participates in the cultural, sports and the parochial programmes in the county and the region. Apart from the individual concerts the orchestra also performed abroad, for example in France, Italy, Montenegro, Bulgaria, Romania, Poland and Portugal where they had a great success. In 2015 they got an award from the self-government of Szihalom.
Szihalmi Fúvósok has built a great partnership with the Egri Majorette Egyesület, and they have been performing successfully together for years.
The repertoire is on a large scale from marching band music to modern hits. Their main aim is to popularise wind orchestral music, and build a safe and valuable community for young people.
President : Ilona Koósné Jaskó
Conductor: Henrik Kovács
Scroll to Top